Az idénre várható 133 fajta, közel 2900 milliárd forintos keretösszegű uniós pályázat jelentős részének irányai derültek ki a legfrissebb Magyar Közlönyből, hiszen abban 64 különféle gazdaságfejlesztési pályázat összesen 746 milliárd forintos keretösszeggel szerepel a GINOP éves fejlesztési kerete alapján. Egyelőre a pályázatok napra pontos meghirdetési dátuma és a pályázatok kiírásai, részletes szabályai nem ismertek. Azt viszont most már tudjuk, hogy a kkv-knak már áprilisban jön egy kapacitás-bővítő pályázat, ráadásul rögtön 80 milliárd forintos keretösszeggel. Fontos látni, hogy a 746-ból 215 milliárd forintot a kiemelt projektek kapcsán egy előre meghatározott (állami) intézményi kör pályázhat majd meg.

Mit tudtunk most meg?


Az Európai Bizottság által eddig elfogadott 7 magyar Operatív Programból messze a legnagyobb keretösszegű Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Program (GINOP, 7 évre 2733 milliárd forint) 2015-ös éves fejlesztési keretét ismerhettük meg a friss Közlönyből, igaz a jogszabályokból fakadó határidőhöz képest közel két hónapos csúszással. Az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat sok táblázatából kirajzolódó főbb keretek az alábbiak:

  • Összesen 64 különféle pályázat várható idén a GINOIP terhére, ami a VEKOP kis forrásával együtt összesen mintegy 746 milliárd forintos keretösszeget jelent
  • A kormány a GINOP terhére 15 kiemelt projektet is meghatározott összesen 215 milliárd forintnyi keretösszeggel, amelyekre csak egy meghatározott pályázhat (minisztérium, állami tulajdonú cég, szövetség)
  • A kkv-k sokat hangoztatott versenyképesség-javítását a GINOP első prioritása keretében 140 milliárd forintos pályázati keret segíti idén, és ebből 80 milliárd forintnyi kapacitásbővítési rögtön áprilisban megjelenhet, további 20 milliárd forintnyi pedig augusztusban
  • A szegedi ELI lézeres projektre szánt közel 35 milliárd forintot levonva is az látszik, hogy a kutatás, technológiai fejlesztés és innováció témakörre valóban igen sok pénzt szán a kormány (ELI-vel együtt 207 milliárdot)
  • A harmadik legnagyobb összeg a kormány munkahely-teremtést hangsúlyozó kommunikációjával összhangban a foglalkoztatási prioritásra áll rendelkezésre (130 milliárd forint), igaz ennek 80%-át kiemelt projektként csak meghatározott (állami) intézmények pályázhatják meg
  • Az infokommunikációs fejlesztésekre rendelkezésre álló 95 milliárd forint döntő része viszont nem kiemelt projekt, azaz normál reálgazdasági szereplők is pályázhatnak rá
  • Érdemes kiemelni, hogy a 8. prioritásban rögzített pénzügyi eszközök keretére 90 milliárd forint van elkülönítve, aminek döntő része kombinált típusú pályázati konstrukciókat takar, azaz a vissza nem térítendő uniós források mellé olyan pénz is jár a nyertes projektnél, amit vissza kell téríteni (hitel). Arról, hogy a visszatérítendő források koordinálását megkapó MFB kapcsán milyen viták zajlanak most, egy pénteki cikkünkben írtunk részletesen.

 

Itt a 750 milliárdnyi gazdaságfejlesztési pályázat menetrendje!

 

A menetrend néhány jellemzője


Az alábbi táblázatok azonos szerkezetben mutatják be, hogy az egyes GINOP fejlesztési prioritások kapcsán milyen pályázati kiírások várhatók, a meghirdetés módja milyen lesz (egyszerűsített, standard meghirdetés vagy kiemelt projekt), illetve melyik hónapban várható a pályázat meghirdetése.

Utóbbi azért fontos, mert nagyban segítheti a vállalkozások éven belüli beruházási terveinek pontosítását és a kiszámíthatóságot. Azt is fontos azonban tudni, hogy a meghirdetés tényleges napjához képest csak 20 nap múlva jelenik majd meg az elektronikus kitöltő program és rá további 10 napra nyílik meg az elektronikus benyújtás lehetősége (a meghirdetéstől számítva tehát 30 napra lehet beadni a pályázatot). Az alábbi táblázatokban piros keretekkel azokat a pályázatokat szerepeltetjük, amelyek megítélésünk szerint és a meghirdetés módja miatt a kkv-k széles körét érdekelheti.

Forrás: http://www.portfolio.hu/

 

 

 

 

Hírdetés

Belépés

Bisnode tanusitvany  

Bisnode tanúsítvánnyal rendelkező cégekkel az üzletkötés kockázata alacsony.

Partnereink

hix logo

BiYo product Logo

ferro pharma logo

dibusz logo

Dibusz Kft.

zöld út logo 01

 

 

 

 

pályzatírás

 

okotermek web okotermek.hu