Idén eddig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban 22 pályázati felhívás jelent meg 541 milliárd forint keretre, de év végéig további 30 pályázat kiírása várható a kormány által most elfogadott 2015. évi fejlesztési keret szerint - mondta Boór Tamás egy mai pályázati konferencián. A Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság munkatársa emlékeztetett arra, hogy ez a most elfogadott éfk valójában 74 milliárd forintos emelést jelent 902,5 milliárd forintra, így tehát a következő 3 hónapban 363 milliárd forintnyi új pályázati keret megnyitása várható. Előadásában azokat a területeket is megjelölte, amelyeket ez valóban érint majd. A konferencián Dányi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is szintén nagyon fontos témákról beszélt, az erről készített saját beszámolónk:

 

Az MTI tudósítása szerint a Pályázati Tanácsadók Országos Szövetsége (Pátosz) konferenciáján Boór Tamás az idén tervezett GINOP pályázati felhívásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a kis- és középvállalkozások prioritás keretében pályázatot írnak ki a vállalkozói mentorálás támogatására, az ipari parkok fejlesztésére, a barnamezős ipari területek megújítására, a logisztikai fejlesztési központok fejlesztésének támogatására, a professzionális klaszter szervezetek minőségi szolgáltatásának segítésére, a beszállítói integrátorok és kkv-k támogatására, turisztikai szervezetek fejlesztésére.

A kutatás-fejlesztés területén pályázatokat jelentetnek meg innovációs voucher, innovációs ökoszisztéma építése, a prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés, a versenyképességi és kiválósági együttműködések, a nemzetközi K+F kapcsolatok fejlesztése, a stratégiai K+F műhelyek kiválósága, a felsőoktatási és ipari együttműködési központnál a kutatási infrastruktúra fejlesztése témakörökben - ismertette Boór Tamás.

A tervezett GINOP-pályázatok között szerepel az információs és kommunikációs technológiák (IKT) prioritásban az oktatási intézmények és az IKT-vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és segítése, a startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítása, a közösségi internet hozzáférési pontok fejlesztése, intézmények hálózati hozzáféréseinek, kapcsolatainak fejlesztése, továbbá a kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése - emelte ki Boór Tamás.

A foglalkoztatás területén pályázati kiírások jelennek meg még az idén a társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, támogató szolgáltatásra, társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, pályakezdőknek szóló gyakornoki programra, munkahelyi egészség és biztonság fejlesztésére. Támogatásra lehet majd pályázni a szakképzést végzettség nélküli elhagyók számának csökkentésére, a munkaerőpiaci kulcskompetenciák fejlesztésére. A turizmus területén aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztését, a gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztését támogatják - tette hozzá.
A konferencián Selyem Tóth Sándor, a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Államtitkárságának főosztályvezetője szólt arról, hogy Vidékfejlesztési Programban (VP) 1300 milliárd forint keret áll rendelkezésre. Hozzátette: az idén jelennek meg pályázati felhívások a Vidékfejlesztési Programban, de kifizetések nem lesznek. A főosztályvezető elmondta, hogy az idén a Vidékfejlesztési Programban 36 pályázati felhívást tesznek közzé 750 milliárd forint kerettel.

Novemberben megnyílik a pályázati beadói felület az agrárkörnyezet-gazdálkodás témakörben, továbbá támogatásra lehet pályázni majd a kertészet, a szőlészet és borászat, a kisméretű terménytárolók, szárítók fejlesztésére, állattenyésztésre, mezőgazdasági termékek elsődleges feldolgozására, mezőgazdasági kisüzemek, öntözőrendszerek fejlesztésére, a rövid ellátási lánc megszervezésére - mondta Selyem Tóth Sándor, megjegyezve, hogy a fiatal gazdák nemcsak külön támogatási lehetőséget kapnak a Vidékfejlesztési Programban, de a különböző pályázatokon 10 százalékkal nagyobb támogatási lehetőséget is.

A Pátosz számítása szerint 2014-2020 között 65 ezer nyertes pályázat lehet, szövetségük tagsága ezek 10 százalékának előkészítésében közreműködhet - mondta Maróczi Imre, a Pátosz elnöke a konferencián.

 

Forrás: www.portfolio.hu


 

Partnereink

hix logo

BiYo product Logo

ferro pharma logo

dibusz logo

Dibusz Kft.

zöld út logo 01

 

 

 

 

pályzatírás

 

okotermek web okotermek.hu