Megszülettek az első jogerős támogatói döntések a 2014-2020 közötti Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly októberben meghirdetett pályázatain. Mindkét kis- és középvállalkozásokat támogató pályázatot óriási érdeklődés kísérte – mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

A két felhívás keretében első körben összesen 107 vállalkozás közel 4 milliárd forint uniós támogatást nyert el. A fejlesztések összértéke pedig csaknem 8 milliárd forint, a projekteket jellemzően 50% támogatási intenzitás mellett valósíthatják meg a kedvezményezettek.

A GINOP tavaly meghirdetett „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázatának keretében most 43 kis-, 30 közép-, és 10 mikrovállalkozást hirdettek nyertesnek. A felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során lehetőség nyílik modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására. A megítélt több mint 3,68 milliárd forintot ennek megfelelően jellemzően fémmegmunkálás fejlesztésére, bútor- vagy fémszerkezet gyártására, illetve különböző eszközök előállítására kívánják fordítani a kedvezményezettek.

Rákossy Balázs kiemelte: a konstrukciót a meghirdetés pillanatától hatalmas érdeklődés övezte, mind a pályázati darabszám, mind pedig a támogatási igény jelentősen meghaladta az előzetes várakozásokat. Éppen ezért az eredeti keretösszeg emeléséről született döntés, így 8,5 milliárd forintról 17 milliárd forintra nőtt a megítélhető keret.

A tavaly meghirdetett másik, a „Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című felhívás révén most 12 kis-, 11 közép- és 1 mikrovállalkozás jutott uniós forráshoz. A pályázat támogatja a külpiacra jutást elősegítő szolgáltatások igénybevételét, marketingtevékenységeket, szolgáltatásokat, idegen nyelvű honlap létrehozását és piackutatás elvégzését is. Az államtitkár ismertette: a csaknem 160 millió forint támogatásból fejleszteni kívánt tevékenységek köre széles: a fentiek szerint a tervek között megtalálható például lábbeli-, tisztítószer-, vagy éppen orvosi műszerek gyártása is.

Rákossy Balázs emlékeztetett: a 2014-2020-as időszakban a rendelkezésre álló uniós források 60%-a kifejezetten a magyar gazdaság fejlesztésére fordítja a Magyar Kormány. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program minden idők legnagyobb hazai gazdaságélénkítő programjának egyik zászlóshajója. Az új uniós költségvetési ciklus az előzőhöz képest több száz milliárd forinttal nagyobb mozgásteret biztosít, főként vissza nem térítendő támogatások formájában. Alapelvei az életszerűség, felelősségvállalás és egyszerű adminisztráció, középpontjában pedig a hazai vállalkozások fejlesztése és növekedésük elősegítése, a munkahelyteremtés és a magyar ipar fejlesztése áll.

Forrás:http://www.kormany.hu


 

Partnereink

hix logo

BiYo product Logo

ferro pharma logo

dibusz logo

Dibusz Kft.

zöld út logo 01

 

 

 

 

pályzatírás

 

okotermek web okotermek.hu