Az EFQM Kiválóság Modell egy nem előíró jellegű keretrendszer, amely 9 kritériumra tagolódik: öt „Adottságok” és négy „Eredmények” kritériumból áll. Az „Adottságok” kritériumok azt tartalmazzák, amit a szervezet tesz céljai elérésének érdekében. Az „Eredmények” kritériumok pedig azt mutatják meg, hogy mit ér(t) el a szervezet. Az „Eredmények”-et az „Adottságok” okozzák, az „Adottságok” pedig az „Eredmények” visszacsatolása révén javíthatóak, fejleszthetőek. A Modell, amely elismeri, hogy a fenntartható szervezeti „Kiválóság” elérésének számos megközelítése létezik a szervezeti működés minden területén, az alábbi alapgondolatból indul ki: A vevői és dolgozói elégedettséget, a pozitív társadalmi hatást a vezetés, megalapozott üzletpolitikával és stratégiával, a dolgozókra építve, valamint a partnerkapcsolatok, az erőforrások és a folyamatok menedzselésével éri el, amely kiváló eredményekhez vezet.

Az EFQM Model szerint az innováció és a tanulás segíti az „Adottságok” javítását, továbbfejlesztését, amelyek így még jobb eredményekhez vezetnek és hozzájárulnak az egyre kiválóbbá váláshoz.

A Modell tartalma és felépítése:

A Modell 9 fő egysége mutatja azokat a kritériumokat, amelyekhez mérten értékelni kell / lehet a szervezet előrehaladását a Kiválóság felé vezető úton. A 9 kritérium mindegyikéhez tartozik egy definíció, meghatározás, amely átfogóan értelmezi az adott kritérium tartalmát. Az egyes kritériumokhoz számos alkritérium tartozik, amelyek segítik az átfogó követelmények részletesebb kibontását. Az alkritériumok sok olyan kérdést vetnek fel, amelyeket javasolt tekintetbe venni az önértékelés során. Végül, minden alkritérium alatt további listák (gondolatébresztő, iránymutató menüpontok, alpontok) találhatóak. Ezeknek az alkalmazása nem kötelező, és maguk a listák sem teljesek, kimerítőek. Szerepük, hogy további példákkal szemléltessék az alkritérium jelentését, azt, hogy az alkritériumok esetében milyen tipikus szempontokra kell koncentrálni.

A Kiválóság alapelvei:

A Kiválóság alapelvei bármely szervezetre vonatkoztathatóak, függetlenül annak méretétől vagy ágazati és iparági hovatartozásától, működési területétől. Ezek az alapelvek képezik az EFQM Kiválóság Modell alapját és megjelennek, tükröződnek a Modell követelményrendszerében is. Az alapelvek (már a 2010-es változások tükrében a következők):

  • Kiegyensúlyozott eredményeket elérni
  • Értéket teremteni a vevő számára
  • Vezetni jövőorientáltan, inspiráltan és tisztességesen
  • Folyamatokon alapulva vezetni
  • Sikeresnek lenni az emberek által
  • Táplálni a kreativitást és innovációt
  • Partnerkapcsolatokat építeni
  • Felelősséget vállalni a fenntartható jövőért

 

Partnereink

hix logo

BiYo product Logo

ferro pharma logo

dibusz logo

Dibusz Kft.

zöld út logo 01

 

 

 

 

 

okotermek web okotermek.hu