Kedden délelőtt a parlament illetékes bizottsága előtt Vitályos Eszter már jelezte, hogy rövidesen megjelenthet a GINOP idei éves fejlesztési kerete, azaz a legnagyobb Operatív Programunk különböző fejlesztési prioritásaihoz tartozó pályázatok idei évi ütemezése, kedd este pedig mindez valóban meg is jelent a Magyar Közlönyben. Amint az alábbi összegzésből látszik, a különböző gazdaságfejlesztési prioritásokra a kkv-k jóval 300 milliárd forint feletti forrásokkal számolhatnak és ezen felül bizonyos szűkített, célzott kör számára további több tízmilliárdos források érhetők el.

A kormány meghatározta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GIOP) idei fejlesztési kereteit nyolc nevesített prioritási körben, továbbá 15 nevesített kiemelt projekt keretében - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

100 milliárd forint a kkv-k termelési kapacitásbővítésére


A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás keretébe tartozik egyebek mellett a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítésére szánt 80 milliárd forint. Ugyanez a cégkör termelési kapacitásainak bővítésére kombinált hiteltermék keretében juthat forráshoz, 20 milliárd forint összegben.

A kutatás, technológiai fejlesztés és innováció című 2. prioritás körébe tartozik egyebek között a vállalatok önálló, illetve együttműködésben végzett K+F+I tevékenységének támogatása. A két kategóriára külön-külön 25-25 milliárd forint jut.

Ezen felül az ELI lézer kutatóközpont megvalósításának második fázisához 34,58 milliárd forintot rendelt a kormány.

Az infokommunikációs fejlesztésekről szóló 3. prioritás legnagyobb támogatási tétele az újgenerációs elérési hálózat tervező keretrendszerre (NGA) és körzethálózatok fejlesztésére tervezett 68 milliárd forint, amelyhez kombinált hiteltermék keretében lehet hozzájutni.

Az energiáról szóló 4. prioritás körében háromszor 6 milliárd forintra lehet pályázni. A célok a következők: épületenergetikai fejlesztések, épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva, illetve helyi hő- és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal.

Hatalmas keret lesz a foglalkoztatási pályázatokra


A foglalkoztatásról szóló 5. prioritásban a legnagyobb összeg - 102 milliárd forint - az út a munkaerőpiacra programra jut.

A versenyképes munkaerőről szóló 6. prioritás keretében 30 milliárd forint költhető az alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzésére.

A turizmusról szóló 7. prioritás négy tétele közül kiemelkedik a tartós állami tulajdonú kulturális örökségek turisztikai hasznosítása, 10 milliárd forintból.

Ez lesz a visszatérítendő források terén


A pénzügyi eszközökről szóló 8. prioritásból kiemelkedik a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére fordítható 44 milliárdos hitel, valamint az ugyanennek a vállalati körnek szánt, kapacitásbővítést szolgáló kombinált hitel 30 milliárd forintos kerete.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program nevesített kiemelt projektjei közé tartozik a kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése, amelynek kerete 4,29 milliárd forint. A digitális szakadék csökkentésére pedig 8,95 milliárd forint szerepel a kormányhatározatban.

Forrás: http://www.portfolio.hu/


Hírdetés

Belépés

Bisnode tanusitvany  

Bisnode tanúsítvánnyal rendelkező cégekkel az üzletkötés kockázata alacsony.

Partnereink

hix logo

BiYo product Logo

ferro pharma logo

dibusz logo

Dibusz Kft.

zöld út logo 01

 

 

 

 

pályzatírás

 

okotermek web okotermek.hu