A vártnál korábban, október helyett nyár végén, ősz legelején kiírhatunk új pályázatokat, ez első lépésben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programot érintheti – mondta a Napi Gazdaságnak Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

 

Az operatív programok jóváhagyását követően október 15-e volt eddig a céldátum a 2014–2020-as európai uniós pályázatok kiírására. Várható csúszás?

A fejlesztéspolitika irányvonalait meghatározó partnerségi megállapodást márciusban, a konkrét operatív programokat pedig júniusban nyújtotta be a kormány Brüsszelnek. Folyamatosan tárgyal egymással az Európai Bizottság és Magyarország, ebben az időszakban mindkét félnek van lehetősége módosítani a dokumentumokon. Arra számítunk, hogy október előtt, már a nyár végén, az ősz elején kiírhatunk új gazdaságfejlesztési pályázatokat. Első lépésben ez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot (GINOP) érintheti. Ezek elsősorban kisebb forrásigénnyel bíró beruházások. Ebből következik, hogy ezek a pályázatok főként a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésére, illetve a foglalkoztatás bővítésére irányulnak.

Forrás:http://www.napigazdasag.hu/


 

Partnereink

hix logo

BiYo product Logo

ferro pharma logo

dibusz logo

Dibusz Kft.

zöld út logo 01

 

 

 

 

pályzatírás

 

okotermek web okotermek.hu